|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 5 találat | lapozás: 1-5 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Máthé Ferenc Ilonka 2005. július 11.A hagyományőrző néptánctalálkozót együtt tartották a Vargyas Napokkal. Testvértelepülésük, az anyaországi Pápakovácsi önkormányzata a decemberi népszavazás sikertelenségének ellensúlyozásaképpen Vargyas község minden lakóját tiszteletbeli polgárának fogadta. A július 9-i hagyományőrző néptánctalálkozóra hat együttes jött el. A megjelentek betekinthettek Sütő Gábor, Máthé Ferenc Ilonka, Török Imre fafaragók műhelytitkaiba, megcsodálták Soós Emma bútorfestő és Veress Miklós festőművész munkáit. Július 10-én, vasárnap a program unitárius istentisztelettel vette kezdetét. Fellépett a pápakovácsi Turmix könnyűzene-együttes, este pedig a baróti Magic Club. Az est fénypontját a tábortűz és a tűzijáték jelentette. /Hecser László: Vargyas minden lakója Pápakovácsi tiszteletbeli polgára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 11./2013. szeptember 16.Kopjafa a bevonuló honvédek emlékéreA Székely Társalgó Egyesület a baróti református templom bejárata mellett kopjafaállítással emlékezett meg a magyar honvédség 1940. szeptember 12-i baróti bevonulására, illetve az elmúlt esztendőkben szervezett honvédtalálkozókra. A rossz idő miatt a megemlékezés jórészt a templomban zajlott, csak a vargyasi Máthé Ferenc Ilonka által készített kopjafa leleplezése történt a szabad ég alatt. Farkas Vilmos kisbaconi református lelkipásztor igehirdetésében arra biztatta a közösséget, hogy merjen nagyokat álmodni. Álmodtak és hittek elődeink, s Erdély és a Székelyföld a trianoni igazságtalanság után visszatért az anyaországhoz – mondotta. Az esemény házigazdája, Krizbai Imre lelkipásztor úgy fogalmazott: fontos, hogy történelmünk meghatározó pillanatai emlékét megőrizzük, a hazánkért cselekvőket pedig becsüljük meg. Köszöntötte az eseményen jelen levő öt egykori honvédet, akit a templomban levő mintegy százötven megemlékező meg is tapsolt. Gyüre Csaba magyar országgyűlési képviselő, a Jobbik Magyarországért alelnöke elmondta: büszke arra, hogy maga is megszavazhatta azt a törvényt, amely megteremtette a lehetőségét, hogy visszanyerjék állampolgárságukat a csonka Magyarországon kívül élők. A Székely Nemzeti Tanács bardoc–miklósvárszéki elnöke, Szabó Miklós a kopjafa emlékőrző szerepére hívta fel a figyelmet: nem szabad elfelednünk a magyar honvédség bevonulásának jelentőségét. Miklósi József korabeli dokumentumok alapján idézte fel, milyen örömmel fogadták a székelyföldi emberek a honvédek visszatérését – igazi felszabadulásként élték meg a második bécsi döntést követő napokat. Barót volt polgármestere, Nagy István a honvédek helytállását emelte ki, mondván: „nem azt kérdezték, milyen rangot kapnak, vagy kiállhatnak-e majd a város főterére díszelegni, hanem azt, mit tehetnek ők a nemzetért”. Bocz Zoltán beszédében felvetette: miért rossz, kinek árt, ha valaki szereti nemzetét, s tesz azért? Az eseményen fellépett a Zathureczky Gyula Kórus, a vargyasi Borbáth Szilveszter énekelt, Fogarasi József és Kelemen Csongor pedig verset mondott. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. augusztus 25.Letette írókését (Búcsú Máthé Ferenc Ilonkától)Ötvenöt évvel ezelőtt lettünk munkatársak az Ebhát-határ tetején. Lent a mélyben ásták a belszinti szénbánya lejtősaknáját, s mi, Veled együtt, Isten szabad ege alatt a széntelep mélységét kerestük egy autóra szerelt fúrógéppel. Sok mindenhez értek, mondtad, de géppel fúrni még nem fúrtam, szeretem s csinálom, mert megfizetik, s ez becsületes-féle fúrás! Itt ismertelek meg. Te meséltél sokat szeretett Vargyas szülőfaludról, a Sírókút- és Tatárhídja-mondáról, a Látóhegyről, alakítottad házi múzeumodat, beszéltél az ágas-bogas vargyasi Máthé családokról, s édesanyáddal, Ilonka nénivel, Esztike testvéreddel s Gúzs Sanyi sógoroddal bámultuk, ahogy kezed-vésőd alól pattognak szerteszét a cserefaforgácsok, és születnek szebbnél szebb emlékkopjáid, sulyokjaid. Édesanyád megsúgta: ne ellenkezzen vele semmiben sem, mert erőst ákációs természete van! Megtudtam, megtudták sokan, de ebben benne volt, hogy magyarságtudatodból egy fikarcnyit sem engedtél. Addig faragtad mintáiddal ékített díszsulyokjaidat, hogy 1977-ben Máthé Ferenc írókése címmel Rólad írtam bemutató tanulmányt a Népi mesterek címet viselő megyei rangú kiadványban. Huszonkét díszsulykod dörzsmásolatát közöltem, s ezekről ismerhették meg mértani és indadíszes mintáidat az akkori háromszéki, pályára lépő fiatal faragók. Azóta Te már a bútorfestéssel is összebarátkoztál, s lassacskán gyűjtögetted a rólad szóló írásokat, elismerő okleveleket. Csak nagyot néztél s nagyot nézett mindenki, amikor A megye díszpolgára okleveled átadásakor magam mondtam laudációdat. Lásd, milyen sok szállal kötődtünk egymáshoz. Halálod előtt dossziédba tetted az Életfa-díjadról szóló okleveledet, de örökre letetted írókésedet. Idősebb voltál nálam, s mégis így búcsúzom: Nyugodjál békében, Ferikém! Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 18.A névadóra emlékeztek – Iskolanapok VargyasonBorbáth Károlyra, a tudósra és tanárra emlékeztek Vargyason pénteken, a nevét viselő általános iskola ünnepén. Szülőföldjéhez való ragaszkodását és történelmünk iránti elkötelezettségét kiemelve méltatták tudományos kutatómunkájának ismerői. Ugyanakkor alakját és életútját ismertető füzetet mutattak be, sírjánál pedig több száz fiatal és idősebb rótta le kegyeletét. Az ünnepre készülődők az iskola udvarán gyülekeztek, majd az átellenben levő unitárius templomban folytatódott a rendezvény. Az aktív lelkészként utolsó közéleti szerepvállalását teljesítő Andorkó Ferenc imájában hálát adott Istennek, amiért közösségünket olyan emberrel gazdagította, mint Borbáth Károly, majd arra intett: emlékét ápolják, s állítsák példaképpen az elkövetkezendő nemzedékek elé. Az általános iskola igazgatója, Fazakas Tünde a 85. esztendeje született emberséges, becsületes, kiváló tudósról szólva úgy fogalmazott: munkásságával nemcsak a nemzettel, de a tudását továbbadni kívánó tanárként a vargyasiakkal szembeni kötelezettségét is teljesítette. Ilkei Ferenc polgármester arról a mindenkori községvezetésre háruló feladatról beszélt, hogy a település hírnevét öregbítő lakóinak nem elég díszpolgári címet adományozni, de vigyázni kell arra is, hogy emlékük évtizedek múltán is éljen. Borbáth Károly érdemei elévülhetetlenek, ezért 1990-ben róla nevezték el azt az iskolát, ahol valamikor tanult, majd tanított, 2006-ban emléktáblát helyeztek el szülőházára, 2012-ben pedig a temető legnagyobb, Máthé Ferenc Ilonka által faragott kopjafáját újították fel. Az elöljáró köszönetet mondott Fazakas Tündének és Szécsi Antalnak mindazért, amit Borbáth Károly szellemi hagyatékának megőrzése és népszerűsítése érdekében tettek. Vass Csilla a tanfelügyelőség nevében mondott beszédében az elveit a hatalom elnyomása ellenére fel nem adó kutatóról beszélt: bár megpróbálták ellehetetleníteni, és ígéretes tudományos karrierjét is derékba törték, mégsem adta fel, s azért küzdött, hogy történelmünk fehér foltjai eltűnjenek. Vass Csilla a vargyasi iskoláról is elismerően szólt: diákközpontú munkájuknak köszönhetően a gyermekek piacképes tudást kapnak, sokoldalú ismereteiknek köszönhetően pedig komoly sikereket érnek el. A művelődési házban néptánccal gazdagított jelenetben a legkisebbek idézték iskolájuk névadójának alakját (fotó). Kiderült ugyanis: annak ellenére, hogy kortársaival egyetemben arra volt kényszerítve, ne magyarul, hanem románul tanuljon – az anyanyelven való írást és olvasást mindössze heti két órában oktatták! –, Borbáth Károly kiváló diák volt. Csakhogy az „úrfi” a házi munkát nem nagyon szerette – a nem éppen hízelgő megszólítást éppen emiatt érdemelte ki családjától –, helyette inkább olvasással múlatta idejét. A színpadra vitt jelenetbe beleszövődtek a szájhagyomány és emlékezet által megőrzött anekdoták és történetek a székelykeresztúri középiskolai, majd kolozsvári egyetemista évekről és a leningrádi ösztöndíjas időszakról. A csengő hangú diáklányok és fiúk még kedvenc nótáját is elénekelték, végezetül úgy nyilatkoztak, büszkék arra, hogy abba az iskolába járhatnak, amely Borbáth Károly nevét viseli. Az iskola legnagyobbjai, a VI–VIII. osztályosok számára szervezett versenyen hatfős csapatok mutatták be a vakáció ideje alatt készített iskolaújságot, s felolvasták legsikeresebbnek vélt cikkeiket – nem meglepő módon, a legtöbben a Borbáth Károlyt ismerők visszaemlékezésein alapuló írásukat ismertették. Délután az iskolában bemutatták a Tortoma Könyvkiadó Híres Emberek sorozatában megjelent, Szécsi Antal által jegyzett, Borbáth Károly történész, a „lábon járó lexikon” című ismeretterjesztő füzetet. A néhai iskolaigazgató, Szécsi Antal nem először tiszteleg egykori tanárkollégája előtt: 2008-ban életéről és munkásságáról Maga-felejtő sorsunk halk tudója, három esztendővel később Meglesett élet – besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről címmel jelentetett meg könyvet, s a 2007-ben napvilágot látott Falu a Látóhegy alatt című Vargyas-monográfiát is emlékének ajánlotta. A zsúfolásig megtelt iskolateremben Demeter László múzeumigazgató a könyvkiadó Híres Emberek sorozatának első hét kötetéről beszélt, Szécsi Antal történeteket osztott meg a közösen töltött időszakról, a fiatalokat pedig arra kérte, dolgozzanak Borbáth Károly szellemiségét szem előtt tartva. A bemutatóhoz Szász Ilonka szólt hozzá: úgy vélte, helyesebb lett volna, ha a nyolcvankilences fordulatot követően, amikor cenzúra nélkül lehetett publikálni, Szécsi az írásait nem securitatés iratokra alapozza, hanem a borbáthi életutat kiválóan ismerő és őrző vargyasiak emlékein keresztül rajzolja meg. Az MPP-s tanácstag szerint Szécsinek – ha már ilyen feladatot vállalt – legalább kísérletet kellett volna tennie arra is, hogy kiderítse, mi történt a Borbáth Károly fő művének tartott, hol elveszettnek, hol meg nem írtnak, csak tervezettnek mondott falumonográfiával. Ugyanúgy foglalkozni kellett volna Borbáth halálának tisztázatlan körülményeivel. Szécsi Antal válaszában kifejtette: a securitatés anyagban is említik, hogy Borbáth falumonográfián dolgozik, de annak sorsáról vagy az elvégzett munka stádiumáról nem lehet tudni semmit. Nem kizárt azonban, hogy bár egy része Demény Lajos történésznél volt – egy Korunkban megjelent cikkben írta, több Borbáth-kézirat található nála –, ám sem azokat, sem a Borbáth fiának tulajdonában levő anyagokat nem sikerült megszereznie. Kuriózumként említette, hogy egy, a vargyasi iskoláról szóló Tulipán-füzetben a jegyzékekben azt lehet olvasni: annak megírásához felhasználták Borbáth kéziratban levő monográfiáját. Mint mondotta, munkája során őt a Tóth házaspár segítette nagymértékben. A Borbáth halálával kapcsolatos hivatalos álláspontot – mely szerint sikertelen tűzgyújtás miatt szén-monoxid-mérgezésben hunyt el – ő is vitatja, de mivel alapos hivatalos kivizsgálás nem történt, nem tudja azt kétségbe vonni. Az iskolanap utolsó stációja a temetőben zajlott: a Borbáth Károly sírjához vezető utat a diákok fáklyával világították ki, majd a sírt körbeállták és virágot helyeztek rá. Andorkó Ferenc tiszteletes arra kérte az egybegyűlteket, emlékezzenek meg azokról, akik előttük jártak és példaképet jelentenek az új nemzedékek számára, s ne feledjék azokat se, akik a vallásszabadságot kimondták, s azokat se, akik tudományos munkájuk révén építették közösségüket. Hecser László, Háromszék. Erdély.ma 2016. augusztus 16.A virtus őrzőit ünnepelték BibarcfalvánA frontot megjárt, a honvédő harcokról mesélni tudó aggastyánok száma napról napra fogy, de példájuk örökre megmArad, lesz, miből a következő nemzedékeknek erőt meríteniük, ha helyt kell állniuk, áldozatot kell hozniuk, önzetlenül cselekedniük kell a nemzet érdekében – hangzott el Bibarcfalván szombat délelőtt a tizenkilencedik alkalommal tartott honvédtalálkozón. A református templomban igehirdetést, kórusok fellépését, szavalatokat tartalmazó eseményen a felszólalók úgy fogalmaztak, a találkozókat, bár kicsit újrafogalmazva, akkor is folytatni kell, ha vitézeink közül már hírmondó sem mAradt: köszönettel tartozunk nekik, emléküket ápolnunk kell. Krizbai Imre nyugalmazott református lelkipásztor a második világháborúban helytálló honvédeket méltatta, s elítélően szólt azon mai közszereplőinkről, akik csak szavakban jeleskednek, de tettekben már nem közösségünkért. Mint fogalmazott, a bő hetven esztendővel ezelőtt fegyverrel a kezükben szülőföldjükért és magyarságukért harcolók nem saját hasznukat keresték – mint napjainkban oly sokan –, hanem a hazáért hullatták vérüket, szenvedtek fogságot. Krizbai Imre szerint azokat, akik ma igazi hazafiként próbálnak élni és megnyilvánulni, nem ellenségeink, hanem saját sorainkból valók akarják elhallgattatni, ellehetetleníteni és belső száműzetésbe kényszeríteni. Ennek az elnemzetietlenítő ténykedéseknek egyenes következménye, hogy ifjaink elhagyják hazájukat, s idegen földön keresik boldogulásukat. Hogy az új exodus megállítható legyen, vissza kell állítani népünk önbecsülését, azaz vissza kell térnünk azon értékekhez, amelyek szerint küzdöttek és éltek honvédjeink – mondotta Krizbai Imre. Székely Lajos református tiszteletes Erdővidék legrégebbi temploma, a bibarcfalvi kapcsán felevenítette a Szent László legendáját feldolgozó falfestmény megtalálását, valamint az azt követő eltussolási kísérletet – a román hatalom meg nem történtté próbálta tenni ezeréves történelmünk, ittlétünk egyik bizonyítékát. Boér Imre egykori frontharcos az Erdővidékről bevonultak kapcsán elmondta: becslése szerint mintegy háromezren vonultak be a tájegység húsz településéről, közülük ezren sosem tértek haza, mert vagy csata közben, vagy a fogságban életüket vesztették. Jelenleg még azon idők huszonöt tanúja él, közülük hatan tudtak az eseményeken megjelenni. Popély Gyula felvidéki történész, a Budapesti Károli Gáspár Református Egyetem oktatója a feldarabolt Magyarország két elszakított területén élő magyarság életéről szólt. Kinek hamarabb (Felvidéknek 1938-ban), kinek később (Erdélynek 1940-ben) jött el az anyaországhoz való visszatérés pillanata, mindenkinek emlékezetes volt, s úgy élték meg, mint egy álom beteljesülését. Édesapjának kétszer is – otthon, majd katonaként Erdélyben is – megadatott, hogy ezeket a sorsfordító perceket átélje. Popély Gyula szomorúnak mondotta, hogy a felvidéki, egykor egymilliós magyarság az önfeladás útjára lépett, kész beolvadni s a közösségünkkel mindig is ellenségesen viselkedő nemzet sorát gyarapítani. A nehézségek ellenére bizakodó: ha megszületik az összefogás, a folyamat megfordítható lesz, s megmArad a jelenleg félmilliót sem számláló magyarság. Máthé Lóránt Pál, a Horthy Miklós Vitézi Rend Székelyföldi törzskapitánya úgy fogalmazott, bár folyamatosan fogynak az ünnepeltek, az általuk őrzött virtust, a szellemiséget tovább kell vinnünk, örökül kell hagynunk a következő nemzedékek számára. Krizbai Imre elfogadta a javaslatot, s olyan emlékbizottság létrehozását kezdeményezte, amelynek feladata lenne, hogy azért tegyen, hőseink emléke sose merülhessen feledésbe. A templom előtti téren állított kettős keresztnél avatóbeszédet Murányi Levente mondott. Az erdővidéki bevonulás emlékét őrző harmadik alkotásnál – az elsőt, egy Máthé Ferenc Ilonka által készített kopjafát a baróti református templom bejáratánál, majd Nagybacon főterére állítottak kettős keresztet – az ’56-os szabadságharcos úgy fogalmazott, e jelkép a pápától koronát kérő Vajk idejétől, azaz egész történelmünkön keresztülkísért. Helye ma is itt van mindennapjainkban, ellenállásunkról, megmAradásunkról szól, s fricskát ad azoknak, akik közösségünk ellen törnek. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-5
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
